Most, hogy elkezdtem élvezni is az anyaságot elkezdtem a múltra is többet gondolni. És arra, hogy mennyire nem vagyok rendben lelkileg. Tegnap épp csak elláttam anyai teendőimet, egész nap az ágyban voltam enerváltan, ölelgettem a fiam és bezabáltam egy csomó egészségtelen, de finom kaját.
Azt hiszem a sok egyedülléttől begolyóztam. Persze tudom, hogy a gyeden lévő kisgyerekes anyukáknak ez a sorsa, ezt vállaltam is, de ez nálam nem is most kezdődött. Elég korán. Hat-hét éves voltam mikor a szüleim elváltak. Ez azt eredményezte, hogy amint anyu egyedül mert hagyni a lakásban onnantól kezdve ezt meg is tette, hiszen dolgoznia kellett. Akkor kezdtem az általános iskolát, ahonnan az első és meghatározó élmenyeim azok, hogy sehogy sem tudtam igazán beilleszkedni, valahogy mindig kilógtam. Ki tudja már miért? Azóta is egy társaságban mindig kilógok, hol tudatosan, hol nem.. Ehhez a mentális magányhoz sikerült hozzászoknom, még büszke is vagyok rá. De a fizikai egyedülléthez egyszerűen nem megy. Az ember azért mégiscsak társas lény.. nem?

Ezenkívül társam lett az állandó önvád és öngyűlölet. Vannak rosszabb napok és vannak jobbak. Ja és a szégyen. Szégyellem a testem. Eddig is szégyelltem, de most aztán! Undorító. Nem tudtam ezt 23 év alatt sem elhessegetni. 
Szégyellem a testem, tudom, hogy fogynom kéne, közben meg veszem magamhoz az édesebbnél édesebb és kalóriadús ételeket.
Tök jó, mi?
Pár éve tudtam már fogyni, most visszanézve gyönyörűnek látom az akkori önmagam, de akkor a testemben lenni borzalmas érzés volt, rettenetesen gyűlöltem és undorodtam magamtól, a testemtől. Szóval senki ne jöjjön az akaraterő kérdéssel, mert meg tudtam csinálni, de egy: semmit nem ért, mert ugyanolyan rosszul éreztem magam, ha nem rosszabbul a testem miatt. Kettő: soha többet nem erőszakolom úgy meg magam mint akkor, a fogyás kedvéért. Az egész napom erről szólt: mennyit eszem, a bűntudatról, és önutálatról, ha más is lecsúszott mint aminek kellett volna. Utáltam azokat az ételeket, utáltam megfőzni, utáltam, hogy csak erről szól a napom, utáltam magam. Köszönöm, több ilyen erőszakot nem teszek a lelkemen.

Valami ötlet?