Hol is kezdjem ezt a történetet? Nem igazán tudom hol kezdődik. A hazaérkezéstől kezdjem? A születésétől? A megfoganásától? Az igazság, hogy érdemesebb lenne ott kezdeni mikor megismertem a párom.

Mikor összejöttünk már akkor tudtam, hogy ő lesz a férjem. Ő az egyetlen. Hogy neki fogok gyereket szülni. Tudom, hogy szentimentálisan hangzik, de ilyen vagyok, az egész életem a megérzéseimre építem és még nem hibáztak.  Mintha (mintha?) egy felsőbb hatalom segítene és küldené az energiát és az irányt. Mindig tudtam, hogy egyszer lesz gyermekem, majd ha megismerem azt az egyetlen férfit akivel végigjárhatom ezt az (akkor, tizenhat évesen még kicsit unalmasnak gondolt) utat.

Senki másnak nem szültem volna a világon, csak Neki.